Kocs község

Adatok

Régió: Közép-Dunántúl
Megye: Komárom-Esztergom megye
Kistérség: Tatai kistérség
Lakosság: 2718 fő
Terület: 58.32 km²
Népsűrűség: 46,6 fő/km²
Rang: község
Körzet hívó: 34

Fekvése

A község református temploma

A bársonyosi dombvidéken a megye középső részén helyezkedik el a Kisalföld keleti szegélyénél. A Tata-Győr közúton Tatától 9 km-re található. Megközelíthető: autóval az M1-es autópályáról vagy a 100. számú közútról, a tatai leágazástól 9 km-re. Vasúton Tata vasútállomástól, autóbusz átszállással.

Nevének eredete

Neve személynév eredetű. Az Árpád-kori Koch, Kocs, Kos személynévből ered. A település nevét egykori Koch (Kos) nevű tulajdonosáról kapta.

Természeti környezete

Természeti környezete nagyon sokszínű. Földrajzilag már a Kisalföld-höz tartozik,annak homoktáj részletébe. Határának délről északi irányba elnyúló, egyre jobban ellaposodó dombjait lösztakaró borítja. A község tengerszint feletti átlagos magassága 112-158 méter. Legmagasabban fekvő része a falutól keletre fekvő Haraszt 222 m-rel, majd a Látóhegy 218, a Sashegy 208, a Halom 197 méterrel követi.

Éghajlat, hőmérséklet

A falu éves középhőmérséklete: 10,5 °C, a januári középhőmérséklet -1,4 °C, a júliusi 20,5 °C. Az évi napfénytartam 2.100 óra. Az éves csapadék mennyiség 570 mm, az uralkodó széljárás északnyugati.

Története

A római katolikus templom

Régészeti kutatások alapján tudjuk, hogy a település már a bronzkorban is lakott hely volt. Okleveles említése először 1237-ben történik meg Ruch, Kuch formában. A hagyomány szerint a helyi bognárok által készített kocsi szekér a községről Kocsról (német: eKutsche, angol: coach francia: cocher) kapta a nevét. Számos változata létezik: hintó konflis fiáker formájában.

Kocs első emlitése irásos alakban 1267-ben a szomszédos Tömörd (Temird) határleirásánál szerepel Ruch alakban, de egyes irásos emlitésekor Kuch, KWCH, Koch, Kocs -ként is előfordult.

1325-ben Kocsi Fekete Pál (Paul Niger de KWCH) birtokos Kocson. Lánya margit a Kocstól északkeletre fekvő (mára már elpusztult, Baj Határában feküdt.) Haláp falu birtokosának, Halápi Olivérnek a felesége. Ugyanez időben van szó az oklevelekben Kocsi Fekete Pál birtokának felosztásáról, mi szerint felét gyermekeire; fiára Lőrinczre, és lányára Margitra, s unokájára Halápi Jánosra hagyja.

1332-ben már királyi birtok, ugyanis Károly Róbert király ekkor (Csór nemzetségbeli) Péter fia Tamás csókakői és gesztesi várnagynak adományozza a települést az 1330. őszi Havasalföldi hadjárata során – a király és serege ellen Bazarab vajda cselszövésekor – a Csór Tamásnak a király megmentése során tanusitott hősies magatartása jutalmául /Magy.Nemz.T./

1414 után már a losonczi Bánffy család birtokaként található az évtized végéig.

1421-ben Zsigmond király Hunyad váráért (a későbbi Bánffyhunyad) elcseréli a Losonczy-Bánffy családdal.

1421. július 23-án kelt oklevelében Zsigmond király a vasvári káptalan által Kocs és Teke-Földe birtokába iktattatja be a Kocsy családot, innen a család az adományos nemzetségek sorába lép.

Kocs falu szekérkészitői ekkor készitik el Zsigmond király leánya Erzsébet és V. Albert osztrák herceg"mennyegzői szekerét" mely egy szíjakon függő fedett ekhós szekér volt. A mennyegzői szekér megmaradt felső kocsiszekrénye a jegyespár cimereivel diszitve máig megtekinthető a Graz-i múzeumban. Erzsébet és Albert esküvője 1421. szept. 28-án volt Pozsony-ban.

1432-ben már újra királyi birtok, ekkor Zsigmond király Héderváry Lőrincz királyi lovászmesternek adományozza Kocsot, az ő birtoka haláláig, utána fiai; II.Imre és VI.Miklós öröklik,majd Hunyadi Mátyás király és fia Corvin János tulajdona.

1400-as évek közepén, Hunyadi Mátyás idejében Kocs községet átszelő Budát Béccsel összekötő főút mellett készitik el a falu szekérkészitő mesterei azt a könnyü, több addig nem használt újitással felszerelt 3-ló huzta kocsiszekeret, amely a település nevét világhirüvé tette, s innen neveznek kocsinak szinte minden 4-kerekű járművet. A kocsi szekérkészítő mesterek pedig szétszéledtek az akkori Magyarország területén,tudásukat kamatoztatva készült aztán szerte Magyarországon, Erdély-ben és Európában a könnyű kocsi utazószekér.

1491-től egy ideig újra a Héderváriaké.

1516- és 1520 körül Enyingi Török Bálint tulajdona

1520 tól a Héderváriak szerzik vissza

1526-ig Batthyány Benedek-nek zálogositja el a Héderváry család.

1553-tól a Bakith család, Bakith Pál és testvérei kaptak rá királyi adományt.

1600-as évek elejéig újból az Enyingi Török család-é.

1594-ben Sinan Pasa Tatáról Győr felé vonulva 200.000-es seregével több falut, köztük Kocsot is felégeti, a menekülő lakosságot pedig lemészárolta. E gyászos esemény után a falu majd egy évtizedig lakatlan volt.

1612-ben birtokosa Enyingi Török István az elpusztult falut Kiskunságból érkező református telepesekkel népesitette újra.

1622-ben a Nyáry család-é, Nyáry Miklós birtoka.

1643-ban Zichy István, 1659-ben (Somodori és Szomori) Pázmándy János a birtokosa.

1693-as összeiráskor ujra a Zichy család-é. Ekkor már református lelkészének nevét is emlitik Komáromi Pál személyében.

1683-ban Kara Musztafa 250.000-fős serege Bécs-ből a budai úton vonultukban az útjukba eső falvakat, köztük Kocsot is porráégette, lakóit rabláncra fűzve magával hurcolta.Az esemény emlékét őrzi máig is a falu határában az un. Sírók hídja, ugyanis a falun átvonuló tatárok elől a lakosság egy része a közeli nádasokba menekült, de ezt a tatárok felgyujtották, s az összefogdosott lakosságot e hidon keresztül rabláncrafűzve vitték el a településről.

A lakosságában megtizedelt falu ujranépesitése érdekében Zichy István Kocs zálogos földesura felhivásában nagy adókedvezményt igérve felvidékről (Pozsony, Nyitra és Bars megyékből ) telepitett családokat a községbe.

1727-től ,a Gróf Esterházy család (József és Miklós)és egyéb kisnemesek birtokaként jegyzik fel.

Az Árpád-kor emlékét egy templom maradványa és temetője őrzi.

1612-ben az török idők utáni újbóli benépesül.

1727-ben az Esterházy-család birtokába került a terület.

A Budáról Bécsbe vezető út mellett a településnek vendégfogadója volt.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően egy ideig járási székhely volt.

A két világháború közötti tagosítások nyomán 22 farmtanya jött létre, ezzel megteremtve a gazdasági fejlődés alapjait. A mezőgazdasági termelésből élő lakosság a XX. században étkezési és takarmány gabonatermesztéssel, ipari növények (kukorica) és gyümölcstermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkozott és foglalkozik ma is.

Az 1950-es évektől kezdve a rendszerváltozásig a termelőszövetkezet munkalehetőséggel, a helyi iparosok szolgáltatással látták el a községet. A szocializmus időszakában hires volt a település arról, hogy az aratást az elsők között kezdte meg az országban.

A mezőgazdasági termelésben kiemelkedik a kukorica és a búza, valamint az állattenyésztés.

Jelentős haszonállatai: sertés, szarvasmarha és a háztáji baromfi.

Jelene

Az Aranykocsi Rt, központja

A település legnagyobb gazdasági társasága, a mezőgazdasági szövetkezet utódaként megalakult Aranykocsi Rt. amely legfőbb munkaadója a településnek.

A község infrastrukturális ellátottsága teljes. A víz-, gáz-, csatorna-, és telefonhálózat minden lakás számára elérhető.

A vízttisztitó telepet 1996-ban építették.

14 tantermes általános iskolát, óvódát, kulturális központot, könyvtárat müködtet a település önkormányzata.

A sportegyesület saját labdarúgópályával és saját létesítményekkel rendelkezik.

Az egészségügyi ellátást háziorvos, gyermekorvos, védőnő és a patika biztosítja.

Természeti értékei

Tavaszi hérics (Adonis vernalis) Növényvilág

A települést körülvevő dombok által körbezárt völgyek homokos lösztalaján gazdag, védettséget érdemlő növénytakaró alakult ki, s e növényzetnek a Hosszúvölgy-ben, Badacsony-ban, Bírósági dűlő-ben (Györke gurjal) máig is fennmaradtak foltjai.

A növények közül honos itt itt máig is a veszélyeztetett faj-nak számító Tarka sáfrány (Erocus reticulatus), Macskahere (Phlomis tuberosa), Tavaszi hérics (Adonis vernalis), Nagy ezerjófű (Dictamnus albus), a védett Bíboros kosbor (Orchis purpurea), a Selymes boglárka (Ranunculus illyricus), Apró nőszirom (Iris pumila), Kisfészkű hangyabogáncs (Jurinea mollis), Sadler imola (Centaurea canescenc), Selymes peremizs (Inula oculus-chisti), Nagyvirágú gyíkfű (Prunella grandifolia), Bunkós hagyma (Allium spaerocephalon).

Itt él még a védettebb helyeken a Kunkorodó árvalányhaj, a Sarlós gamador, Üstökös pacsirtafű, Zászlós csűdfű, Homoki baltacim, Ágas homokliliom is.

Állatvilág

Védett fészkelő madarai is említést érdemelnek: például a Berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis), a Barna rétihéja (Circus aeruginosus) is.

Érdekességek

Hunyadi Mátyás keserűvíz

A falutól délre található a Sóstó nevű határrész, ahol keserűvíz források fakadtak. E keserűforrásokból Európa keserűsóban legtöményebb gyógyvize tört felszínre.

A források gyógyhatású vizét már a rómaiak is ismerték és használták.

A közeli Brigetio (Ószőny) III. század-i római város lakosai gyógyhatása miatt fürdő és ivókúrára használták. A ránk maradt régi írásokban is magasztalóan emlékeztek meg e keserűforrások gyógyvizéről.[1]

A római kor után elfelejtett gyógyviz forrásainak újbóli felfedezése Schmidthauer Antal komáromi gyógyszerész nevéhez fűződik.

1862-ben Schmidthauer Antal az ásványvíz értékét felismerve fia Lajos szakszerű kutatásai alapján a forrás ereit is megtalálta.

A keserűvíz vegyelemzését Hankó Vilmos vegyésztanár végezte, s megállapította, hogy a keserűvíz-kutak nagyrésze magnézium-ban olyan gazdag, hogy nemcsak hazánkban, hanem a maga nemében egyedülálló az egész világon.

A magnéziumszulfát a keserűvizek legértékesebb hatékony eleme, s az addigi ismeretekhez viszonyítva e keserűforrások vizében körülbelül 17-szeres mennyiségben volt jelen.

A források vizét rendkívüli tisztaság jellemezte, mivel a kutak a településtől viszonylag távol estek, s a talaj felső rétegeiben képződő ásványvizek mentesek voltak a szennyeződéstől.

1860-as évektől 1945-ig a keserűvízforrások vizét Hunyadi Mátyás Keserűvíz néven forgalmazták.

1945 után - mivel közben a terület egy határrendezést követően Igmándhoz került - Igmándi Keserűvíz néven forgalmazták, egészen az 1960-as évek közepéig, ekkor szünt meg a komáromi palackozó üzem.

Nevezetességei

Tekevár

Kocs legrégebbi és máig feltáratlan műemléke. Az egykori földvárat Árpád-kor előtt kb. 300 évvel átvonuló lovas nomád nép építette. Ma csak egy domború földhányás látszik belőle.

Római katolikus templom

Az 1325-ből származó irat szerint a falu legmagasabb pontján épült Szent Mihály tiszteletére, valószínűleg román stílusban. Később a török dúlás után az elnéptelenedett faluba betelepedő reformátusok vették birtokba. Az időközben megsokasodott katolikus hívőknek Esterházy József földesúr adatta vissza. Fellner Jakab tervei alapján renoválták 1748-ban. 1749-ben a templom mellé Fellner egy plébániaházat is felépített, barokk stílusban. Az épületet hosszú elhanyagoltság után, 2007 szeptemberében polgári kezdeményezésre az épület Plébániaház Múzeum lett. A múzeumot a helyi polgárok hozták létre, és a kiállítási tárgyakat is ők adományozták. 1759-ben barokk stilusú tornyot építettek a templom mellé, szintén Fellner Jakab tervei szerint. Az építkezésekre Esterházy Miklós gróf adott megbízást. 1880-ban a tornyot meghagyva, eklektikus stilusban alakitják át mai formájára. A templom jelenleg szentmiséknek és hittanoktatásnak ad otthont.

Református templom

A reformátusok 1746-ban engedélyt kaptak imaház építésére. Az 1783-as földrengés azonban megrongálta az épületet. A mai templomot 1783-ban szentelték fel. A templom múzeális értékű kegytárgyakat őriz a 17. és 18. századból.

Nevezetes épületei:

uradalmi kocsma

Fellner Jakab által tervezett és 1769-ben épített uradalmi kocsma.

barokk kocsimajor

Az 1830-ban épitett és 1887-ben átépített volt kúria épületben foglal helyet a Polgármesteri Hivatal.

Kocsimúzeum
Tájház

1996-ban egy felújitott parasztházat rendeztek be, melyben a falu múltját és a vidéket mutatják be.

Hagyományőrzés

A kocsitoló verseny

1999-ben rendezték meg először – a ma már hagyományosnak számító – kocsitoló versenyt. A rendezvény alapötlete onnan eredt, hogy a kocsit, azaz a "könnyű szekeret" a község hajdani kisiparosai: bognárok, kerékgyártók, és kovácsok fejlesztették ki. A nemzetközi versenyzők mellett a környező települések képviselői nevezhetnek e különleges versenyre. A résztvevők feladata, hogy a minimum 380 kg súlyú kocsit a település szélétől annak központjáig a dimbes dombos úton futva a Faluházig tolják.

Híres emberek

Bátky Zsigmond (1874-1939) Kocson született, tudós, néprajzkutató,
Kemenes Kempf József (1854, Kocs)
Kocsi Csergő Bálint (Kocs, 1647 augusztus –?), a magyarországi barokk gályarab-irodalom egyik jeles írója, református lelkész,
Kocsi Csergő János (1648 Kocs – 1711 Debrecen)
Kóczán Mór (Kocs, 1885. január 8. – Alsógöd, 1972. július 30.) atléta, olimpiai bronzérmes gerelyhajító, református lelkész,
Vincze Imre zeneszerző (Kocs, 1926.nov.26.) – (Budapest, 1969. május 3.),

Partner kapcsolatok

Montebelluna
Dunamocs, Madar

Források

Fényes Elek: Tört.földr.,
Borovszky Samu: Komárom vármegye,
Nagy Iván:Magyaro.családai,
Csánki Dezső: Magyaro.tört.földr.a Hunyadiak korában,
Kézai Simon: A magyarok cselekedetei,
Anonimus: Gesta Hungarorum,
Bonfini: Mátyás élete,
Benda Kálmán Magyarság tört.kronográfiája,
Szabó István: A középkori magyar falu,
Fehértói Katalin: Árpádkori kis személynévtár,
Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae. 1736,
Kővári László: Erdély régis. és tört. eml. 1892,
Tarr László: A kocsi tört.,
Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza,
Győrffy György: Magyaro.várm.,
Ligeti Lajos: A magyarság őstörténete,
Pallas Kiadó 1989: Magyarok a Kárpát medencében,
Mályusz Elemér: Zsigmond uralma Mo-n.,

Pierre C.: A középkori Európa, Magyar lovaskönyv, Pallas Nagylexikon, Tört. és Rég. Egylet 1890, Századok 1868.(Hornyák János), Bodnár István: Kézműves mesterségek.

Képgaléria

Következő községek

További községek